A Parton Föl
Lüktet a vállamon a világ minden fájdalma
Erőtlenül reszket kezem,
Ujjaim porrá zúzta a gonosz őrlő malma.
Fel kellene emelkednem,
Ki, ki a vértől duzzasztott hömpölygő sárból.
Felkapaszkodom a parton,
Ki kell szabadulnom e feneketlen sírból
Görcsös inakkal markolom
Az álnokul csúszós köveket és megrontott gyökereket.
Minden centiméterért
Vérrel és testemből szakadó húscafatokkal fizetek.
Már nem kérdem, miért.
A világ nyakamba akasztja még több gondját,
Körmöm szakad, én visszahullok.
De a kínokat levetkezem, s rajtuk taposva
Újra nekivágok...
Hozzászólások