Lüktet a vállamon a világ minden fájdalma
Erőtlenül reszket kezem,
Ujjaim porrá zúzta a gonosz örlő malma.

Fel kellene emelkednem,
Ki, ki a vértől duzzasztott hömpölygő sárból.
Felkapaszkodom a parton,
Ki kell aszabadulnom e feneketlen sírból

Görcsös inakkal markolom
Az álnokul csúszós köveket és megrontott gyökereket.
Minden centiméterért
Vérrel és testemből szakadó húscafatokkal fizetek.

Már nem kérdem, miért.
A világ nyakamba akasztja még több gondját,
Körmöm szakad, én visszahullok.

De a kínokat levetkezem, s rajtuk taposva
Újra nekivágok...