Lelkem porban fekszik legyőzötten,
Régmúlt szép remények feledett homályában.
Testem ernyedten oszlik a zord tengerben,
Gondolataim tompán zümmögnek a világ zavarában.

Üvöltenék, de nincs mit kiáltsak.
Hangszálaim elkoptak, szakadtak.
Rég megvertek, s magasról ledobtak,
Csak hagyj, hogy meghalhassak.

Egy kicsiny szellő hangjai felém szállnak,
Világtalan szemeimbe szivárványszínek
Milliónyi zajával tarkómig hasítanak,
S szikrát gyújtva keltik életre tüzét szívemnek...

Talán megmaradok...