Uram,
Megtanultuk már az alázatot.

Mikor itthon otthonra leltünk,
Barbárok hagyták parlagon földünk,
Adtunk neki Színes életet, csodás lelket,
Milliónyi erős és büszke gyermeket.

Szomszédainkkal barátként boroztunk,
S lányaikkal mézes menyegzőket tartottunk.
Az erdők felkínálták nekünk vadjaikat,
S vizek adták nekünk seregnyi halaikat.

Országunk íratlan szittya törvények tartották,
S igazságainkat messzi földre elhallották.
Volt Istenünk, volt házunk, volt népünk,
Voltak barátaink, volt gyermekünk.

Majd jött idegen fertő, idegen gyűlölet
S megfertőzte fiainkat, a védtelen lelkeket,
Kik idegeneket hoztak otthonainkba,
Vassal és haraggal üldöztek rabsorsba.

Véres játszótere lettünk Európának,
Ennek a romlástól forrongó katlannak.
Hazudtak, öltek idegenek földjeinkért,
Raboltak, fosztottak minket kincseinkért.

Leányaink, anyáink, őseink meggyalázták,
Erdeink, hegyeink, folyóink pusztították.
Nevünk megváltoztatták, meséinket tagadták,
Saját sírjainkat két kezünkkel ásatták.

Határaink évszázadok alatt vért hasítottak,
Mikor idegen ellenségeket megállítottak.
Magyar vért áldoztunk Európa asztalán,
S így más idegenek népét mentettük talán.

Aztán a megmentett idegen népek jöttek,
S megmaradt határainkra jogot követeltek.
Maguknak elvették hegyeinket, bányáinkat,
S meggyalázták ezeréves hagyományainkat.

Rabsorsban, nyelv nélkül, isten nélkül
Miközben a tapostak mindenestül,
Népünket emlékek tartották életben
Bízva a szabadságban és Istenben.

Hosszú ezer év alatt,
Megtanultuk az alázatot...

Uram, segíts meg népemet
Ismét büszkén viselni e szent nevet,
Segítsd szent országunk, s szent koronánk,
Segíts, hogy ismét Magyar legyen a hazánk!

Hisz megtanultuk az alázatot...