Bohócok sokadalma táncol hazám büszke tetemén
Nagy orrú, piros cipőjükkel taposnak társaim fején.
Vihogva szórják a hamis, megfestett kártyákat
amikre mind sötét joker figurákat rajzoltak.

Kuncogva dörzsölik selyemkesztyűs kezeiket,
Kifiguráznak, aláznak minket és isteneinket,
mondjunk vagy tegyünk bármit, mi igaz vagy jó,
nekik csak egy a lényeg, zsebük dagadhasson.

Dagadjon is csak dagadjon a pénztárca, s hamarosan,
Mikor már mindegyikünk teste ott fekszik a porban
kivesézve, felkoncolva s megölve, mindentől megfosztva,
akkor majd a Bohócok egymásra maradnak, s néznek gyanakodva,

Arcukról lesápad a mosoly, lehullik a festék,
Sírásra torzul bamba arcuk, s mikor felismerték,
hogy a másik bohócnak jobban dagad a zsebe,
rekedt kiáltással egymásnak rontanak sebtébe.

Felkoncolják egymást is, saját arcukba taposnak,
Végtagjaik törnek, fogaik kitörnek, s ütések csattannak.
Mígnem az utolsó, aki marad, halálos sebet szerezve
kuporgatja zsebe tartalmát a véres padlóról össze.

Mikor az utolsó Bohóc sóhajtozik a nyereményén,
Akkor valaki hazámfiaiból megmozdul a kupac mélyén.
Ezer sebtől legyengülve, de feltápászkodik,
Figyeli a Bohócot, közbe meg-meg csuklik.

Megcsóválja csapzott fejét, megfordul,
Otthagyja szerencsétlent, s bicegve elindul
Ha kijáratot eléri végre megmenekül,
S boldogulni fog majd a Bohóc nélkül.

Pár perc múlva ismét valaki előmászik.
Felkel aztán még valaki, s őt is követi egy másik.
Véreznek ők is, de életben maradnak.
Lassan az összes felkel, s mindent otthagynak.

A Bohóc halálos vergődésében tudatára lel,
Hogy zsebe tartalma senkinek sem kell.
Értéktelen így, s ha nem kell senkinek,
hát neki akkor meg minek?

Mások Istenéhez fohászkodik, hogy segítsen rajta,
Értékei elvesztek, de még kellene maradnia.
A Mi Istenünk meghallgatja,
S magához hívja elszámolásra...