Tudod milyen az, amikor a lelkedben megszakad valami?
Megszűnik létezni?
Az egyik pillanatban még minden rendben, minden olyan mint volt, a másikban pedig eltűnik?

Mint amikor látod a földre zuhanni a legszebb bögrédet, és a csattanáskor már tudod, hogy soha többé nem fogsz belőle kávét inni.

Mint amikor megkapod a felmondó leveledet és tudod, hogy nincs visszaút. Ami eddig, ha megkérdezték ki vagy, az első volt, mi eszedbe jutott, már nem te vagy.

Mint amikor az autód megcsúszik az úton, megtekered a kormányt, fékezel, de tudod, hogy az árokba fordul és már soha nem lesz olyan mint régen volt.

Mint amikor megkapod a hírt, hogy valaki, aki eddig közel állt hozzád, már nincs többé.

Akkor elveszted a lelked egy darabját.

S ha túl sokszor szakad meg valami,
Végén a lelkedből nem marad semmi.
Csak egy nagy üresség, ahol már nincs érzés, nincs szeretet, nincs öröm, nincs semmi.
Sem gyűlölet, sem harag... semmi.

Csak állsz, hagyod magad sodródni az árral, de már nem nyúlsz a partról benyúló ágakért.
Vergődsz a köveken bőrig ázva, míg le nem húz az áramlat, és eltűnsz a mélyben örökre.